2012. november 8., csütörtök

Ananászos-paradicsomos sertéshús

Mikor megláttam ezt a receptet, rögtön tudtam, hogy szeretni fogom. Csupa-csupa olyan hozzávalóból készült, amit nagyon szeretek, így bátran fogtam neki. Elmondhatom, hogy nagyon ízlett és ajánlom mindenkinek, aki szereti a hasonló fogásokat! A mennyiségen kicsit változtattam, mert én kisebb adagba készítettem, viszont paradicsomosabbra sikeredett. Fogadjátok szeretettel legújabb kedvencem, amit mazsolás rizzsel tálaltam, a recept megálmodója tanácsára. A mazsolás rizs is bejött, pedig sem a mazsoláért, sem a rizsért nem vagyok oda, de így egybe mégis jó volt.



Ananászos-paradicsomos sertéshús

Hozzávalók:

25 dkg sertéshús, 1 fej vöröshagyma, 8 dkg ananász, 2 ek ananászlé, 10 dkg kukorica, 1 ek szójaszósz, 2 dl paradicsomlé, só, bors, olaj.

Elkészítés:

A hagymát vékony csíkokra vágjuk, kevés olajon megdinszteljük, sózzuk, majd rádobjuk az ujjnyi csíkokra vágott sertéshúst, borsozzuk. A hús fehéredéséig sütjük, közben megkavargatva. Hozzáadjuk a felkockázott ananászt, a levét és a kukoricát, felöntjük paradicsomlével és a szójaszósszal ízesítjük. Fedő alatt pároljuk 10 percet, majd a fedőt levéve is pirítjuk. Mazsolás rizzsel tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése